2024.04.19.
FelnőttHírek

Győzelem az utolsó felkészülési mérkőzésen

Négy gólt szerzett utolsó téli felkészülési mérkőzésén csapatunk, amely a szintén NB III-as  Csornát fogadta az Ajka Városi Sportcentrumban.

FC Ajka-Csornai SE 4:0 (1:0)

FC Ajka: Pokorni – Köles (Krebsz, 61.), Pákai, Kovács, Csemer – Csizmadia, Nagy E. (Popovics, 61.), Pavlitzky (Kalász, 46.) – Illés, Horváth, Vallejos (Tóth, 46.). Edző: Kis Károly.

45. perc: Jobboldali hazai támadás után Vallejos visszagurított labdáját Csemer 17 méterről bombázta a bal alsó sarokba, 1:0.

61. perc: Köles szerzett labdát a vendégek 16-osánál és egy igazítás után a jobb alsóba lőtt, 2:0.

75. perc: Krebsz beadását követően Horváth kapáslövése a gólvonalon menteni akaró védőről jutott a hálóba, 3:0.

88. perc: Ismét Krebsz adott be a jobb oldalról Keserű kapus csak kiütni tudta a labdát, Tóth 11 méterről a kapu közepébe lőtt, 4:0.

Kis Károly: A főpróba jól sikerült, ami az eredményt illeti. A csapat jó szellemben játszott, még adódtak hibák a játékunkban, a hátralévő időben ezeket ki kell javítani. Örülünk annak, hogy a nagy hideg ellenére ennyien kilátogattak a mérkőzésre.