2024.03.05.
FelnőttHírek

Fontos győzelem Békéscsabán

Szép, egyben értékes sikert aratott az FC Ajka labdarúgócsapata vasárnap az év első NB II-es fordulójában. Kis Károly legénysége idegenben nyert úgy, hogy a ráadásban kétszer is betalált.

Békéscsaba-FC Ajka 0-3 (0-1)

Békéscsaba, zárt kapuk mögött.

V.: Takács

Békéscsaba 1912 Előre: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora, Kasik (Styecz, 79.) – Hursán (Máris, 64.), Király, Szabó P., Babinyecz (Horváth P., 64.)– Lukács (Kovács Á., 64.), Paudits. Vezetőedző: Peisinger Sándor.

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Présinger –Soltész (Rétyi, 77.), Csizmadia (Tóth G., 73.), Szekér, Kenderes – Zsolnai, Nagy K. (Tóth B., 81.). Vezetőedző: Kis Károly.

Békéscsabán kezdte az évet az FC Ajka, amely két vereséggel zárta a bajnokság 2020-as részét, s így a 12. helyre visszacsúszva telelt.

A Békéscsaba a tabella kilencedik helyéről várta az első idei fordulót, Preisinger Sándor csapata riválisával ellentétben kellemes emlékeket őrzött tavaly decemberről, amikor a Szegedet, majd a Vasast is legyőzte.

A két együttes őszi, egészen pontosan augusztusi összecsapásán az alföldiek voltak a jobbak, 1-0-ás sikerrel vitték el a pontokat Ajkáról.

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést a nedves, jó néhány helyen hóval borított pályán. Nagyobb lehetőség azonban egyik oldalon sem alakult ki.

A 27. percben aztán Zsolnai helyzete jelezte, hogy az FC Ajka egyre közelebb kerül a vezetés megszerzéséhez. Az ősszel kényszerűségből sok meccset kihagyó támadó lövését hárította Uram, egy perccel később viszont már kapitulált a Békéscsaba.

Ezúttal is Zsolnai Richárd próbálkozott, a védők blokkoltak, a kipattanót Csizmadia Zoltán zúdította a kapu bal oldalába 16 méterről, 28. perc: 0-1.

A 30. percben Soltész lövésénél bravúrra volt szüksége Uramnak.

A második félidő elején igyekezett felpörgetni játékát a házigazda, Horváth Dánielnek kellett játékba avatkoznia, majd Szabó Péter esése után reklamáltak büntetőt a csabaiak.

A 62. percben Uramnak kellett kifutnia kapujából, ha nem teszi, Csizmadia könnyedén növelhette volna a vendégelőnyt.

Preisinger Sándor hármat cserélt, a pályára lépők között ott volt egy volt ajkai is, Horváth Péter személyében.

A 69. percben Máris lőtt kapufát, néhány perccel később Szabó Péter bombázott fölé egy gyors hazai akció végén.

Küzdöttek/szenvedtek a hazaiak, szervezetten, nyugodtan játszott az Ajka.

Eljött az az időszak, amikor a Csabának már kockáztatnia kellett, legalább az egy pont megmentése érdekében. Az ajkaiak előtt így lehetőség adódott a kontrákra, közben a pálya állapota egyik csapat helyzetét sem könnyítette meg.

A 87. percben sikerült gyors támadást vezetniük az ajkaiaknak, Rétyi, Tóth Barna, majd Tar is próbálkozott, de Uram védett, majd az egyik védő tisztázott a gólvonal előtt.

Volt még idő, de a Békéscsaba nem tudott nyomást helyezni ellenfelére. Úgy tűnt, 0-1-el lepörög a 90 perc és a ráadás, ám az ajkai csapatban akadt még muníció.

A 93. percben Zsolnai vitte el a labdát a bal oldalon, beadását, Tóth Gergely pörgette közelről Uram kapujába, 0-2.

Sőt, a 94. percben is betaláltak a vendégek, ismét Tóth Gergely volt eredményes, miután Zsolnai indítása és Rétyi jobb oldali beadása is pontos volt, 0-3.

Preisinger Sándor: – Az első félidő minősíthetetlen volt, a másodikat pedig nem szeretném minősíteni. Megérdemelten nyertek a vendégek.

Kis Károly: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk. Az első félidőben jobbak voltunk, mint a hazaiak. A szünet után ellenfelünknek voltak lehetőségei, de jól védekeztünk, majd a hajrában, amikor már fellazultak a békéscsabaiak, eldöntöttük a találkozót.

forrás: veol.hu/sport