Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Döntetlen a nyitányon

Döntetlent ért el az év első tétmeccsén az FC Ajka a labdarúgó NB II-ben. A Veszprém megyei csapat jól kezdte a meccset, vezetést szerzett, de több helyzetnél sem volt szerencséje és a második félidőben kiegyenlített a házigazda Kazincbarcika.

Kazincbarcika–FC Ajka 1-1 (0-1)

Putnok, 150 néző. V.: Takács.

Kazincbarcika SC: Horváth L. – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas – Toma, Németh (Géringer, 82.), Krausz – Kovác (Gábor, 75.), Fekete (Oltean, 84.), Oldal. Vezetőedző: Dzurják József.
FC Ajka: Horváth D. – Kovács, Heffler, Tar, Nagy B. (Nagy I., 71.) – Lengyel, Kenderes, Tóth, Soltész – Nagy K. (Csizmadia, 68.), Zamostny. Vezetőedző: Kis Károly.

A tavaszi idény első fordulójában a Kazincbarcika vendége volt az FC Ajka, a találkozónak Putnok adott otthont. A Veszprém megyei csapat a 15. helyen telelt a másodosztályban, a kazincbarcikaiak pedig a 14. pozícióból várták a folytatást, két pont volt a különbség a felek között, azaz igazi alsóházi derbire volt kilátás. A két együttes őszi meccsén, augusztusban a Kazincbarcika (2-0-ás sikerrel) elhozta a pontokat Ajkáról. Azóta persze sok változás történt, főképp Ajkán, a harmadik fordulóban felállított kezdőcsapatból mindössze hárman (Lengyel Béla, Kenderes Zoltán, Nagy Krisztián) futottak most is ki a kezdősípszóra a zöld-fehéreknél.

Kis Károly edző mind a három télen igazolt játékosát pályára küldte, Tar Zsolt, Tóth Gergely és Zamostny Balázs egyaránt a a kezdő tizenegyben kapott helyet.

Szinte azonnal egymásnak estek a csapatok, a 12. percben a vendégek kapufáig jutottak, Soltész szabadrúgása után Zamostny fejese pattant ki a felső lécről.

A gólra sem kellett sokat várni, a 20. percben Soltész adott be szögletet, a hazaiak nem tudtak felszabadítani, Tar lövése után a kipattanót Lengyel Béla vágta a hálóba, 0-1.

Néhány perccel később Tóth és Zamostny próbálkozott, de Horváth hárítani tudtak a lövéseket.
A 30. percben Soltész villant, sajnos nem tudta növelni az előnyt az ajkaiak középpályása, akinek a labdája a bal kapufán csattant.

A kazincbarcikaiak nem tudtak igazi veszélyt jelenteni, a másik oldalon Nagy Krisztiánnak akadt még két lehetősége az első félidőben.
Fordulás után a házigazda igyekezett erősíteni támadójátékán. Az 54. percben büntetőt reklamáltak a kazincbarcikaiak, de a játékvezető nem mutatott a 11-es pontra.

Fölénybe került Dzurják József alakulata, de komolyabb lehetőséget továbbra sem tudott kidolgozni.

Egészen a 69. percig kellett várni az első nagyobb hazai helyzetre, abból viszont gól is lett, egy bedobás után nem figyeltek eléggé az ajkaiak, Németh Tamás pedig a hosszúba tekert, 1-1.

A 81. percben ismét Németh lőtt, ám ezúttal Horváth Dániel védeni tudott. Az ajkai kapus munkájára a folytatásban is szükség volt, a 90. percben Fótyik fejesénél kellett bravúrt bemutatnia Horváthnak, ezután Krausz fejelt alig kapu mellé.

A két kapufát lövő FC Ajka az első félidőben eldönthette volna a három pont sorsát.

Kis Károly: – Az első félidőben jól játszottunk, megszereztük a vezetést, el is dönthettük volna a találkozót, de a kapufa ma nem volt velünk. Később kiderült, megbosszulta magát, hogy nem éltünk lehetőségeinkkel. A hazaiak feljavultak, be kellett érjük egy ponttal.

forrás: veol.hu/sport