2024.04.20.
FelnőttHírek

Búcsú Dalnoki Lászlótól

Búcsú Dalnoki Lászlótól

 

Dalnoki László  1964- ben 20 éves korában került Ajkára  az Ajkai Bányászhoz . Fél év kivárás után játszhatott  csak a csapatban, mert  be kellett vonulnia  katonának. Katonaként Devecserben játszott ahol feljutottak a megyei !.osztályba.

Leszerelése után egy évet a Szombathelyi Haladásnál töltött ahol három NB-I-es mérkőzésen lépett pályára. Ezt követte a Tapolcai  Bauxitbányász  ahol öt szezont töltött.

1972-ben került vissza Ajkára az Ajkai Alumíniumhoz,  ahol az 1975-ös visszavonuláság 72-mérkőzésen  lépett  pályára.

Közben elvégezte az edzői szakot és a serdülő, majd az ifjúsági csapatnál edzősködött . Az 1978-79-es bajnokság utolsó öt mérkőzésén már Ő ült az NB-II-es csapat kispadján . A következő két évben ő irányította az NB-II Nyugati csoportjában szereplő Alumínium SK-t.

Az ő vezetésével végzett  először az NB-II Nyugati csoportjának 4-ik helyén az FC Ajka jogelődje  az Alumínium  SK.

Ajka után Balatonfüzfőn,Pápán,Győrben  a MÁV-DAC-nál edzősködött.

1991-ben visszatért  az ekkor már Hungalu SK-ként szereplő csapatunkhoz. Először beugró edzőként 1991 tavaszán 8 mérkőzés jutott neki, de sajnos nem sikerült NB-II-ben tartani a csapatot. Az 1991-92-es bajnokságban az ő vezetésével megnyerte a Hungalu SK az NB-III-at . 1992 őszén még Ő irányította az együttest, majd távozott.

A két időszakában összesen  135 mérkőzésen ült csapatunk kispadján., amivel második az örökranglistán.

Az Ajkai Alumínium  és a Hungalu SK-n kívül Ajkán  még dolgozott  az SK 2000 Ajka, és az Ajka  Kristály csapatainál is.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!

Ajka.2022 .05 .31.         Bedő János.