2024.04.19.
HírekUtánpóltás

Bozsik kiemelt “B” torna – 5.forduló

Hétvégén került megrendezésre a Bozsik Egyesületi Program 2019/2020 5.fordulója az U10, U11 korosztályok számára.

 

Bozsik B torna – Ajka

 

U10

Csapat tagjai: Bock Bence, Bognár-Nagy Christoff, Falusi Zsombor, Gyurán Zalán, Havasi Bálint, Jakus Levente, Körmendi Dominik, Mészáros Levente, Nagy Zsombor, Ódor Ákos, Riba Brendon, Varga Patrik

Edző: Horváth László

Edzői értékelés: A zord időjárás ellenére megpróbáltuk a szokásos játékunkat játszani. Ami ilyen körülmények között nem csoda, hogy több hiba is becsúszott, viszont összjátékban ma volt a legjobb a csapat az eddigi szezonban. Szép támadásokat és szép gólokat szereztünk. A kapu előtt kicsit higgadtabb fejjel sokkal jobb eredményeket is elérhettünk volna. Az összes játékosom kiemelhető, mert a lelkesedéssel és a küzdeni akarással maximálisan meg voltam elégedve. Egy meccset leszámítva, amikor “bent maradtunk az öltözőben”, azon a meccsen hamar több gólos hátrányba kerültünk, de aztán viszonylag összeszedték magukat a srácok és utána már egyenrangúak voltak ellenfelükkel.

A csapat legjobbja ezúttal Mészáros Levente lett.

Eredményeink:

FC Ajka – Lurkó 0-2

FC Ajka – MTE 0-1

FC Ajka – Gyirmót 4-2  (gól: Varga, Bock 2, Körmendi)

FC Ajka – Sopron 0-4

FC Ajka – PELC 2-3 (gól: Körmendi, Bock)

 

U11

Csapat tagjai: Tromler Benedek, Tulit Máté, Hosszu-Jaloveczki Hunor, Tóth Levente, Horváth Benedek Bendegúz, Sulyok Lukács Áron, Lukács Lázár, Lukács Donát, Márton Gergő, Molnár Marcell, Fehér Nimród

Edző: Magyar Patrik

Edzői értékelés:

A csapat legjobbjának járó elismerést ezúttal Sulyok Lukács érdemelte ki kiváló mezőnymunkájáért.

Eredményeink:

FC Ajka – Lurkó 0-4

FC Ajka – MTE 0-3

FC Ajka – Gyirmót 2-1  (gól: Horváth, Sulyok)

FC Ajka – Sopron 2-3  (gól: Hosszu-Jaloveczky, Lukács L.)

FC Ajka – PELC — ELMARADT