Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Vasárnap a Békéscsabát fogadjuk

Vasárnap az őszi szezon utolsó fordulójában hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre csapatát fogadjuk, azonban nem ez lesz idén az utolsó mérkőzésünk, hiszen a tavaszi fordulókból 2 találkozót is előrehoztak. A mérkőzés játékvezetője Dolnegó Bálint lesz, az asszisztensi feladatokat Kovács Gábor és Kiss Balázs látják el, míg a tartalékjátékvezető Barna Gábor lesz.

Szerdán pótolták a Merkantil Bank Liga NB II. 11. fordulóját, ahol a mieink 5 nyeretlen mérkőzést követően tudták ismételten begyűjteni a 3 pontot, miután 2-1 arányban legyőztük az élbolyhoz tartozó Gyirmót FC Győr csapatát.
A Békéscsaba hátrányból felállva, 3-1 arányban nyert a Siófok ellen, így ellenfelünk 3 ponttal többet gyűjtve előttünk áll a tabellán. Érdekesség, hogy amennyiben a  hétvégén sikerül győztesen elhagynunk a pályát, úgy a két csapat biztosan helyet cserél a táblázaton.

A mérkőzés külön pikantériáját az adja, hogy a nyáron távozott Schindler Szabolcs először tér vissza ellenfélként Ajkára.

A találkozó vasárnap 17 órás kezdettel kerül megrendezésre az ajkai Városi Sportcentrumban.