Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Újabb győzelem hazai pályán

Vasárnap lejátszotta az idei szezonban második hazai mérkőzését is csapatunk, amely a Budafok utána  Kozármisleny ellen is begyűjtötte a 3 pontot.

FC Ajka–Kozármisleny 4-2 (2-2)
Ajka, 1200 néző. V.: Bana.

FC Ajka: Horváth Dániel – Szűcs K., Jagodics B., Tar, Csemer – Kenderes (Berzsenyi, a szünetben), Tóth G. (Görgényi, 91.) – Csizmadia (Vogyicska Bálint, 58.), Dragóner (Gaál, a szünetben), Doncsecz (Sejben, a szünetben) – Szarka Á. Vezetőedző: Kis Károly.

HR-Rent Kozármisleny: Budzsáklia – Tölgyesi, Gál, Füredi  Horváth Dániel, Kosznovszky – Vajda (Beke, 62.), Bartha L. (Puska, 78.), Vogyicska Balázs (Hampuk, a szünetben), Kirchner (Osei, 78.) – Kulcsár K. (Tóth Z., 68.). Vezetőedző: Tóth László.

Támadólag lépett fel az FC Ajka a három pontos csapatok csatáján, ám hiába a nyomás, ha a visszarendeződés nem sikerül.
A 10. percben nem először nyílt terület a vendégek előtt, a kiugró Vajda Roland kapott remek indítást, csak Tar tudott vele lépést tartani, de őt egy csellel becsapta, majd 14 méterről bal lábbal a jobb alsóba helyezett. A labda a kapufáról jutott a kapuba, 0-1.
A 18. percben Dragóner előtt adódott egyenlítési lehetőség, hét méterről leadott próbálkozása nem sokkal tévesztett célt, a játékszer a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.
A 20. percben aztán siker koronázta a hazai támadásokat. Jobb oldali szögletnél Jagodics Bence érkezett remekül a kapu elé és négy méterről, kissé jobbról fejjel a hosszúba csúsztatott, 1-1.
Nem sokkal később pedig már az FC Ajka vezetett. Szarka fordult le szépen, jól fedezte a labdát, Gál pedig lerántotta őt a kapu előtt. A játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Szarka Ákos végzett el, méghozzá higgadtan, pontosan, a jobb alsóba gurította a labdát, 22. perc: 2-1.
Továbbra is a házigazda volt a kezdeményező, a vendégek erejéből elsősorban a védekezésre futotta.
A 30. percben egy kapu előtti kavarodást követően Tar próbálkozott, a labda a felső lécről pattant ki.
Megpróbáltak beleerősíteni a kozármislenyiek, aki ekkor több veszélyes támadást is tudtak vezetni. A 37. percben Vajda volt agilis a jobb oldalon, éles szögből lőtt, nem sokkal tévesztve célt.
A 42. percben sikerült az egyenlítés, Horváth Dániel lőtt gólt Horváth Dánielnek. Méghozzá nem is kicsit. A baranyiak játékosa 25-30 méterről jobbal a bal alsóba bombázott, az ajkai kapus hiába vetődött, nem tudott hárítani, 2-2.
A fordulás után Kulcsár szabadrúgását védte Horváth. A másik oldalon Csizmadia nem találta el jól a játékszert ígéretes helyzetben, a 16-oson belül.
A folytatásban meddőnek tűnt a hazai fölény, a vendégcsapat szervezetten védekezett.
A hajrában azonban egyértelműen a házigazda együttesé volt.
A 74. percben az említett szervezettségből semmit sem lehetett látni, többszöri próbálkozásra sem tudott felszabadítani a Kozármisleny. Berzsenyihez került a labda a jobb oldalon, ő pedig a 16-oson belülről emelt az ötösön álló Szarkához, aki a kapuba fejelt, 3-2.
Nem sokat kellett várni a következő találatra, Szarka ebben is szerepet játszott. A támadó labdát szerzett a pálya közepén, balra passzolt Vogyicskához, aki szépen tálalt középre. Az érkező Gaál Bálint hat méterről estében lőtt a kapuba, 77. perc: 4-2.
A folytatásban már nem adott esélyt riválisának az FC Ajka, amely megérdemelten szerezte meg a három pontot. A lelkes és lendületes Kozármisleny olykor meg tudta lepni a hazaiakat, ám összességében érvényesíteni tudta nagyobb játékerejét a zöld-fehér alakulat, amely legközelebb, augusztus 17-én, szerdán a Diósgyőri VTK vendége lesz.
Az ajkaiak két sikerrel és egy vereséggel kezdték az új idényt.

Kis Károly: Örülünk a sikernek, szerintem remek mérkőzést láthattak a nézők. Kár érte, hogy a nyitányon aratott győzelem után, a múlt héten Mosonmagyaróváron nem tudtunk pontot szerezni. Nincs időnk persze ezen rágódni, hiszen szerdán újabb feladat áll előttünk, a Diósgyőri VTK vár ránk.

Tóth László: Jó első félidőt produkáltunk és ez alapján joggal reménykedtünk abban, hogy szépen végződik számunkra a mérkőzés. Sajnos többször is hibáztunk, nem voltunk elég agresszívak és koncentráltak, különösen a pontrúgásoknál.

forrás: veol.hu/sport