2024.04.19.
FelnőttHírek

Tóth Gergely: Izgatottan várjuk a vasárnapot!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. A Gyirmót elleni győzelmet követően vasárnap ismét pályára lép a csapat, ezúttal idegenben, az MTK lesz az ellenfelünk. A mérkőzés előtt középpályásunkat, Tóth Gergelyt kérdeztük.

Legyőztük a közvetlen riválisunkat! Hogyan láttad a Gyirmót elleni mérkőzést?

Fontos mérkőzésen sikerült itthon tartani a 3 pontot! Azt gondolom, hogy az első félidőben végig dominálni tudtunk a pályán, több lehetőségünk is volt, amikből egyet sikerült gólra váltanunk, így a szünetre előnnyel mehettünk el. A második félidőben sikerült végig tartani az eredményt, és megérdemelt győzelmet arattunk, így tovább tudtuk növelni az előnyünket a Gyirmóttal szemben a tabellán.

Vasárnap a második helyezett MTK otthonába látogatunk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Izgatottan várjuk a vasárnapot, van tét, egy jó csapat ellen fogunk pályára lépni, jó körülmények között, tv-s mérkőzésen. Bár az MTK-nak az utóbbi mérkőzései gyengébben alakultak, de nem foglalkozunk ezzel, a saját játékunkat szeretnénk játszani és magunkra koncentrálni. A szurkolóink nagyon sokat jelentenek a csapatnak, bízunk benne, hogy vasárnap is sokan elkísérnek minket, mi pedig igyekszünk jó játékkal meghálálni a támogatásukat!

Műtét és hosszú kihagyás után tértél vissza a Gyirmót ellen. Hogyan telt a rehabilitáció? Mit vársz magadtól és a csapattól a szezon hátralévő idejében?

Nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen sosem volt ilyen hosszú kihagyásom. Életem első és bízom benne, hogy utolsó műtétjén estem át januárban, de szerencsére jól sikerült a beavatkozás, és remek szakemberek segítették a rehabilitációmat. A vártnál valamivel korábban sikerült visszatérnem, és nagyon boldog vagyok, hogy újra pályára léphettem. Büszke vagyok a csapatra, örülök a remek szereplésnek, ez is plusz motivációt adott, hogy minél hamarabb felépüljek! A hátralévő fordulókban szeretném a legtöbbet kihozni magamból, és a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot. Szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!