2024.04.18.
FelnőttHírek

Lengyel Béla: Két különböző filozófia fog találkozni a pályán!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Hétvégén Tatabányán mérkőzünk meg a Budaörs együttesével. A mérkőzés előtt középpályásunkkal, Lengyel Bélával beszélgettünk.

Vasárnap a Szombathelyi Haladás csapatát győztük le itthon. Hogyan láttad kívülről a csapat játékát?

Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Kiegyensúlyozott volt a mezőnyjáték, voltak periódusok, amikor mi tudtunk dominálni, és voltak periódusok, amikor a vendégek tudtak fölénk kerekedni. Egy kiegyenlített találkozóból tudtunk pozitívan kijönni, ami bízom benne, hogy jó előjel, a hétvégi Budaörs elleni mérkőzés előtt.

Hétvégén az előző csapatod, a Budaörs ellen lépünk pályára. Mit vársz a mérkőzéstől?

Nyíltsisakos küzdelemre számítok budaörsi részről, a Mi részünkről pedig taktikus, és erős alapjátékot várok. Két különböző filozófia fog találkozni a pályán, és bízom benne, hogy ebből Mi kerülünk majd ki győztesen. Mind a két csapat hozni fogja a saját játékát, és meglátjuk, hogy a két ellentétes pólus hogyan oltja ki egymást.

Ősszel szenvedtél súlyos sérülést, de már a rehabilitációd vége felé jársz. Hogy haladsz a felépüléssel, mikor láthatunk ismét a pályán?

Sajnos, ha valaki pályán szeretne látni, annak egyenlőre az archív felvételeket kell még nézegetnie. Összességében jól halad a rehabilitációm, de sajnos vannak még kérdőjelek, hiszen a sérülés természetéből fakadóan nem tudnak az orvosok előre jósolni semmit. Napról-napra jobb, és bár a gyógyulás egy nagyon lassú folyamat, remek formában érzem magam fizikálisan és mentálisan is. Várom nagyon a visszatérést, remélem, a lábam is partner lesz ebben!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett