2024.03.29.
FelnőttHírek

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését együttesünk

A mai napon az NB II-es Budafoki MTE otthonában lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését Schindler Szabolcs együttese.

A mieink a Balogh (Horváth 45′) – Köles, Pákai (Keresztes 45′, Illés Akadémia), Kovács G., Csemer  (Pavlitzky 45′) – Kenderes – Szilágyi (Illés Akadémia), Csizmadia (Kovács Á.), Illés, Molnár – Horváth P. összeállításban léptek pályára.

A találkozó első negyed órájában fölényben játszott a hazai együttes, aminek köszönhetően a  17. percben meg is szerezték a  vezetést  a budafokiak. A folytatásban feljavult a játékunk és Molnár ziccerénél nagy bravúrral kellett hárítania a hazai kapusnak.

A második félidőben több fiatalnak is lehetőséget adott Schindler Szabolcs a bizonyításra. A második játékrészben fölényben játszottunk, többször is egyenlíthettünk volna, Molnár révén a kapufát is eltaláltuk, de az első edzőmérkőzésünkön nem sikerült kapuba találnunk, így egy gólos vereséget szenvedtünk.

Schindler Szabolcs: Ahhoz képest, hogy az első mérkőzésünk volt, több pozitív dolgot is láttam. Sajnos több hiányzónk is volt (Nagy E.,  Nagy K. Oláh, Major), ami a támadások befejezésénél meg is látszott, hiszen több helyzetet is kihagytunk.