2024.04.17.
FelnőttHírek

Kiütéses győzelem a BKV Előre ellen

Az NB III. Nyugati csoportjának 11. fordulójában a BKV Előre együttesét fogadta csapatunk. Schindler Szabolcs együttese azzal a tudattal lépett pályára, hogy amennyiben nyer, úgy 8 pontosra növeli előnyét a második Érdi VSE előtt.

FC Ajka–BKV Előre 7-0 (4-0)

Ajka, 350 néző.

V.: Derdák

FC Ajka: Horváth D. – Köles, Pákai, Kovács, Csemer – Csizmadia, Illés, Kenderes, Horváth P. (Pavlitzky, 58.) – Oláh (Molnár, 69.), Nagy K. (Major, 60.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs

BKV Előre: Nacsa – Kálmán, Girán (Szedlacsek, 46.), Miklósvári, Rákos – Csepregi (Bata, 46.), Ferkó, Csanálosi (Ihos, 67.) – Irmes, Balogh, Tóth. Vezetőedző: Menczeles Iván.

Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen már az első percben ziccerbe kerültünk, Oláh passzát azonban Horváth nem tudta kapuba passzolni. 1 perccel később Nagy Krisztián passzolt Illés elé, akinek lövésénél nagy bravúrral védett Nacsa. A 4. percben már harmadszor adódott előttünk nagy lehetőség, de Nagy K. lövés helyett passzolni akart, így oda lett a helyzet.

A 16. percben Horváth lövését védte Nacsa, majd 1 perccel később Oláh lövését blokkolták szögletre a vendég védők.

A 21. percben aztán góllá érett hatalmas fölényünk: Csemer szögletét Kovács csúsztatta meg, a hosszún érkező Csizmadiának már csak az üres kapuba kellett passzolnia. 1-0

10 perccel később megdupláztuk előnyünket: Nagy Krisztiánt rúgták fel 17 méterre a kaputól. A szabadrúgást maga a sértett végezte el, aki gyönyörűen tekert a sorfal mellett a kapu bal oldalába. 2-0

A 37. percben Nagy Krisztián szerezhette volna meg második gólját, de támadónk ziccerét Nacsa védeni tudta.

A 43. percben aztán már a vendégek hálóőre is tehetetlen volt: előbb még Horváth Péter lövését védeni tudta, a kipattanónál Csizmadia harcosságának köszönhetően ismételten hozzánk került a labda, majd középpályásunk visszagurítását Nagy Krisztiánnak  már csak az üres kapuba kellett rúgnia. 3-0

A második félidőt aztán rögtön góllal kezdtük: Nagy Krisztián futott el a jobboldalon, középre adása lecsúszott, a játékszer pedig a hosszú felsőbe csapódott. 4-0

Az 54. percben Oláh lövése ment kevéssel kapu mellé.

Az 57. percben már 5 góllal vezettünk: Oláh passzolt szépen Horváthnak, aki a kapu jobb oldalába lőtt. 5-0

Nem állt le csapatunk, 3 perccel később Oláh cselezte magát szépen tisztára, majd a kapu jobb oldalába lőtt. 6-0

A 67. percben aztán a korábban beálló Major futott el a jobb oldalon, középre adását Oláhnak már csak az üres kapuba kellett lőnie. 7-0

A 73. percben Illés léphetett ki ziccerben, de támadónk a kimozduló Nacsa felett kapu fölé emelt.

2 perccel később Major került ziccerbe, de elsőre Nacsa védte a lövését, majd az újbóli próbálkozásánál kapu fölé lőtt támadónk.

A mérkőzés hátralevő részében is óriási fölényben játszott csapatunk, tovább növelhettük volna előnyünket, de újabb gólt már nem sikerült szereznünk.

Újabb magabiztos győzelmünknek köszönhetően már 8 ponttal vezetjük a bajnokságot az Érdi VSE előtt.

Schindler Szabolcs: Gratulálok a csapatnak a jó játékhoz, és örülök annak, hogy ki tudtuk szolgálni a közönségünket.