2024.04.20.
FelnőttHírek

Kis Károly: Fel kell nőnünk a feladathoz!

A hét második mérkőzését hazai közönség előtt játssza a csapat, a Szombathelyi Haladás együttesét fogadjuk. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Vereséget szenvedtünk a Tiszakécske ellen idegenben. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Tiszakécskén sajnos vereséget szenvedtünk. A mérkőzés elején a gyorsan bekapott gól után viszonylag gyorsan sikerült egyenlítenünk, ebben a periódusban nem is játszottunk rosszul. A második kapott gól azonban megfogott bennünket. Sorsdöntő volt, hogy az első félidő utolsó perceiben nagy ziccert hibáztunk, hiszen ha döntetlen állással megyünk el a félidei szünetre, teljesen más lehetett volna a mérkőzés végkimenetele. A második játékrészben többet birtokoltuk ugyan a labdát, de meddő volt a támadójátékunk, és az ellenfél lekontrázott minket. A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Vasárnap a Szombathelyi Haladás lesz a vendégünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

A Haladás egy nagyon jó csapat, annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem szerepelnek olyan jól. Remekül kezdték a bajnokságot és jó játékosállománnyal rendelkeznek, és komoly játékerőt képviselnek. Úgy gondolom, hogy fel kell nőnünk a feladathoz, és tanulnunk kell a hibáinkból. A hazai Dorog elleni mérkőzésből kell kiindulnunk, arra a magabiztosságra lesz szükségünk. Mindenkinek 100%-osan kell koncentrálnia, és a tudása legjavát kell adnia ahhoz, hogy esélyünk legyen! 

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett