Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Kis Károly: Abban nagyon sokat segíthet a szurkolótáborunk, hogy eredményesek legyünk!

Vasárnap megkezdi a csapat a kupaszereplést, a 3. fordulóban a Gyirmót FC Győr ellen hazai közönség előtt lépünk pályára a MOL Magyar Kupában. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Értékes győzelmet arattunk a bajnokságban a Békéscsaba ellen. Hogyan értékelnéd a találkozót?

Nagy öröm számunkra, hogy meg tudtuk nyerni a Békéscsaba elleni találkozót! Előzőleg már a Nyíregyháza ellen is jól játszottunk, azonban ott elmaradt a siker, de úgy gondolom, hogy játékban tudtuk folytatni azt, amit elkezdtünk. Arra nagyon kell figyelnünk, hogy a helyzeteinket jobban használjuk ki, hiszen Nyíregyházán ezen ment el a mérkőzés, és most is, a már biztosnak látszó győzelmünk veszélybe került emiatt a mérkőzés hajrájában. A végjátékba jobban kell koncentrálnunk, a támadó zónába hatékonyabbnak kell lennünk és a kialakított lehetőségeket ki kell használnunk. Sok jó egyéni teljesítmény volt a mérkőzésen, aminek nagyon örülök, és bizakodásra ad okot a jövőre nézve!

Vasárnap a MOL Magyar Kupában a Gyirmót ellen lép pályára a csapat. Mit vársz a mérkőzéstől?

Sokat beszélnek az esélyegyenlőségről, de azt nem tudom, hogy milyen kategóriába lehet tenni, amikor egy csapat már 9 napja erre a mérkőzésre készülhet, Mi pedig 8 nap alatt 3 mérkőzést játszunk. Úgy gondolom, hogy itt esélyegyenlőségről beszélni kicsit túlzás. Ami a Gyirmótot illeti, értékes pontokat szereztek már az NB I-ben, egy jó csapattal fogunk játszani, akik tavaly nagy bravúrt hajtottak végre, és feljutottak az első osztályba. Biztos, hogy mindent meg fognak tenni a továbbjutás érdekében, akárcsak Mi! Abban nagyon sokat segíthet a szurkolótáborunk, hogy eredményesek legyünk!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett