2024.03.28.
FelnőttHírek

Kis Károly: A maximumra lesz szükségünk!

Ismét egy szép győzelemmel örvendeztethettük meg szurkolóinkat hazai pályán, az NB II-es újonc Szentlőrinc csapatát győztük le vasárnap 4:0 arányban. Szerdán újabb idegenbeli megmérettetés következik, a Szombathelyi Haladás együtteséhez utazunk.  A mérkőzés előtt vezetőedzőnket, Kis Károlyt kérdeztük.

Ismét győzelemnek örülhettünk hazai pályán! Hogyan értékelnéd a Szentlőrinc elleni mérkőzést?

Magabiztos győzelmet arattunk! A mérkőzés elején nem volt folyamatos a játékunk, fokozatosan lendültünk bele a játékba. Időnként látványos akciókat vezettünk, és ezekből a helyzetekből eredményesek is tudtunk lenni. Ismét volt egy-két kiemelkedő teljesítmény, de ezúttal is az egységes csapatjáték volt az, ami a győzelemhez vezetett. Külön öröm ebben a győzelemben, hogy ezúttal is sokan látogattak ki a mérkőzésre, és sok nézőnek tudtunk örömet szerezni!

Szerdán ismét idegenben lépünk pályára, a Szombathelyi Haladás otthonába látogatunk. Mit kell tudni az ellenfélről?

A Szombathelyi Haladás rendezte a sorait a bajnokság indulására. Jó játékosállománnyal rendelkeznek, és hazai pályán biztos vagyok benne, hogy a győzelemre fognak törekedni.

Mit vársz szerdai a mérkőzéstől?

Ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni, és folytatni tudjuk az eddigi szereplésünket, a maximumra lesz szükségünk!

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

A mérkőzés időpontja:

2020.08.26. 19:00

Helyszín: Szombathelyi Haladás Stadion (Szombathely, Rohonci út 3.)

Fotó: Kovács Ivett