Barion Pixel
2024.07.18.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: Jó mérkőzésre számítok!

Kemény mérkőzés vár ránk vasárnap, hiszen ahhoz a Budafokhoz látogatunk, amely az első fordulóban meglepetésre nyerni tudott a Fáy utcában. A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

Döntetlennel indítottuk a 2023-24-es pontvadászatot.   Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Többször visszanéztük a Soroksár elleni mérkőzést és azt láttuk, hogy a játékunkkal nagyon nagy probléma nem volt. Ahogy azt a mérkőzés után is említettem nagyon meglepett minket a Soroksár defenzív játéka. A felkészülés alatt az ilyen csapatok elleni játékra készültünk, jó úton járunk, de van még hova fejlődnünk benne. Úgy érzem többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, a második félidőben azonban az első nagyobb hibánkat góllal büntették a vendégek és a hajrában Horváth Dani bravúrjai kellettek ahhoz, hogy itthon tartsuk  az egy pontot.

Az első fordulóban a Vasast legyőző Budafok vendégei leszünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

Vasas ellen defenzíven, de nagyon tudatosan játszottak, lőttek egy szép gólt és több nagy helyzetet is kialakítottak. Mi sokkal jobban szeretünk idegenben játszani, mert a csapatok hazai pályán bátrabban futballoznak, ezért úgy gondolom egy közönségszórakoztató mérkőzést játszunk a hétvégén Budafokon.

Köszönjük szépen! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett