2024.03.28.
FelnőttHírek

Ismerj meg! – Lakatos István

Ismerj meg! játékos bemutató sorozatunk következő interjú alanya csapatunk támadója, Lakatos István.

 

NÉVJEGY

Név: Lakatos István

Születési dátum: 1999.04.04.

Poszt: támadó

 

 

Mesélj az eddigi pályafutásodról!

11 évesen kezdtem el focizni egy kis csapatnál, az Univerzum Sport Klubnál, majd 13 évesen kerültem a Ferencvároshoz. Utánpótlás éveimet a Fradinál töltöttem, és sikerült bemutatkoznom az NB I-es felnőtt csapatban is. Büszke vagyok rá, hogy olyan focistákkal léphettem együtt pályára, mint Gera Zoltán vagy Böde Dániel. 2017-ben kerültem kölcsönbe a Ferencváros fiókcsapatához Soroksárra, ahol két évet töltöttem, majd 2019 nyarán kerültem ide Ajkára.

Hogy érzed magad itt Ajkán?

Nagyon örültem, mikor a Mester megkeresett, az Ő invitálására érkeztem a csapathoz tavaly nyáron. Nagyon jó a csapat, jó társaság jött össze, és úgy érzem jó helyen vagyok itt. Sokat számít, hogy a barátaimmal, Görgényi Dáviddal, Kenderes Zoltánnal, Tóth Gergővel és Zsolnai Richárddal együtt játszhatok, sokat tanulok tőlük, sokat segítenek, így ez is hozzájárul ahhoz, hogy jól érzem itt magam.

Mit vársz a csapattól a következő szezonban?

Sajnos az előző szezonban egy vállsérülés hátráltatott, így nem tudtam azt nyújtani amit szerettem volna. Az idei évben elsősorban magamtól várok sokat, szeretnék bizonyítani mind a vezetőségnek, mind saját magamnak. Tele vagyok bizonyítási vággyal, remélem ha pályára kerülök, tudok majd élni a lehetőséggel, és gólokkal tudom segíteni a csapatot. A csapattól bátor játékot várok, és bízom benne, hogy a tavaszi szezonhoz hasonló jó játékkal tudjuk majd megörvendeztetni a szrukolóinkat. Összességében a tavalyi 9. helynél előrébb szeretnék végezni.

Mit üzensz a szurkolóinknak?

Legyenek a csapat mellett a jó és a rosszabb periódusokban is, és érjünk el közösen jó eredményt!

Villám-kérdések:

Beceneved? Lakat

Kedvenc ételed? Gyros

Kedvenc italod? Kóla

Hobbid? Play Station és a barátaimmal időt tölteni

Kedvenc csapatod? FC Barcelona

Kedvenc filmed? Leginkább a vígjátékokat szeretem

Kedvenc sportolód? Lionel Messi

Köszönjük szépen, sok sikert az idei évben is! Hajrá Ajka!

Fotó: Kovács Ivett