2024.04.18.
FelnőttHírek

Győzelem az első felkészülési mérkőzésen

Lejátszotta első idei edzőmérkőzését csapatunk, amely szerda délután az NB III-ban szereplő VLS Veszprémet fogadta.

FC Ajka-VLS Veszprém 2-0 (2-0)

Ajka, 100 néző. V.: Gál

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Horváth P. – Nagy I., Csizmadia, Kenderes, Illés – Zamostny, Oláh. Csereként lépett pályára: Bognár (kapus), Nagy E., Csaba, Nagy B., Tóth, Lengyel, Stoiacovici, Soltész, Nagy K., Lakatos. Vezetőedző: Kis Károly

VLS Veszprém: Deczki – Gulyás, Dobsa, Kiliti, Falusi – Somogyi, Vas, Lőrincz, Gálfi – Molnár, Major. Csereként pályára lépett: Ruzsik (kapus), Markó, Felber, Sárossy, Nagy R., Rédling, Kovács Á. Vezetőedző: Pető Tamás.

Az ajkaiaknál a három új szerzemény közül kettő a kezdőcsapatban kapott helyet a téli felkészülés első tesztmeccsén. Tar Zsolt a védelemben, Zamostny Balázs pedig a csatársorban szerepelt, utóbbi gólt is szerzett első ajkai találkozóján. A harmadik új igazolás, Tóth Gergely csereként lépett pályára.

Az FC Ajka az első félidőben mutatott jobb játékot, a két gól mellett több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak. A szervezett Veszprémnek is akadt lehetősége a meccsen, de nem sikerült kapuba találniuk a vendégeknek.
A találkozó első találatát Csizmadia Zoltán jegyezte.

A 15. percben Horváth Péter remekül húzott el a bal oldalon, két embert is kicselezett, beadását Csizmadia nyolc méterről fejelte a jobb felső sarokba,1-0.

A 19. percben, egy szöglet után ide-oda pattogott a labda a 16-oson belül, végül Zamostny nyolc méterről a kapu bal oldalába lőtt, 2-0.

Kis Károly: – Szervezetten védekező ellenféllel játszottunk. Az első félidőben több szép akciót is vezettünk, a szünet után kevesebb lehetőségünk volt, ezekkel nem is tudtunk élni.

Pető Tamás: – Célját elérte a mérkőzés, játszottunk egy jót. Sok sikert kívánok az Ajkának a bajnoksághoz.

forrás: veol.hu/sport