Barion Pixel
2024.05.19.
FelnőttHírek

Győzelem a Vác ellen

Újabb sikert ért el a labdarúgó NB II-ben az FC Ajka csapatunk, amely a Vác vendégeként szerzett három pontot.

Vác FC–FC Ajka 0-2 (0-1)
Balmazújváros, 100 néző
V.: Farkas

Vác FC: Halasi – Hajnal, Dulló, Kasza, Juhász (Szenes, 46.) – Szűcs, Géringer, Bonivárt (Lefler, 74.), Szalánszki (Magos, 69.) – Zámbó, Torda Vezetőedző: Burzi Attila

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Tar, Présinger – Kenderes, Tóth, Csizmadia (Lengyel, 46.) – Soltész (Cipf, 65.), Nagy K. (Stoiacovici, 87.), Csizmadia – Zamostny Vezetőedző: Kis Károly.

Az éllovas MTK Budapest legyőzése után a sereghajtó Vác volt az ajkaiak ellenfele. A váciak stadionjuk felújítása miatt nem tudnak otthon szerepelni, ezért Balmazújvárosban fogadták ellenfelüket.

A vendégeknél a keretbe került egy friss szerzemény, a 19 esztendős, de már NB I-es múlttal rendelkező Cipf Dominik a Budapest Honvéddal kötött kooperációs szerződés keretében érkezett Ajkára, s a Vác ellen a cserepadon foglalhatott helyet.

Hazai lövésekkel indult a meccs, de egyik próbálkozás sem volt túl veszélyes. A folytatásban inkább a váci térfélen pattogott a labda, és az ajkaiak meg is szerezték a vezetést.

A 20. percben Nagy Krisztián ellen szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Zamostny Balázs értékesítette, 0-1.
Továbbra is ment előre az Ajka, amely újabb gólokat szerezhetett volna, azonban vagy a támadók voltak pontatlanok, vagy a váciaknak sikerült tisztázniuk kapujuk elől.

A második játékrészben azonban nem kellett sokat várni a vendégtalálatra. Az 55. percben Soltész Dominik vállalkozott lövésre, a labda megpattant és Halasi kapujában kötött ki, 0-2. Szenes lábában volt a szépítés, de a váciak nem tudtak eredményesek lenni. A hajrában több nagy ajkai lehetőség is kimaradt, ez azonban nem változtatott azon, hogy a három pont – jogosan – a vendégeké lett.

Kis Károly: A Vác alaposan megnehezítette a dolgunkat, de győzelmünk jogosságához nem férhet kétség. Szívósan küzdő csapatot győztünk le, különösen dicséretes, hogy sorozatban harmadik meccsünkön nem kaptunk gólt. A hajrában növelhettük volna előnyünket. Összességében értékes három pontot szereztünk.

forrás: veol.hu/sport