Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Gólzáporos győzelem a rangadón

Az NB III. 24. fordulójának rangadóján csapatunk a tavasszal még szintén hibátlan III. Ker. TVE-t látta vendégül az ajkai Városi Sportcentrumban.

FC Ajka-III. Ker. TVE 5:0 (3:0)

Ajka, 400 néző. V.: Juhász.

FC Ajka: Balogh – Köles, Pákai (Nagy E., 78.), Graszl, Csemer (Pavlitzky, 23.) – Kovács, Csizmadia – Illés (Major, 57.), Horváth, Vallejos – Oláh. Edző: Kis Károly.

III. Ker. TVE: Palásthy – Moczó (Kiss, 26.), Grúz, Nagy D., Sorecz – Gálfi, Szilágyi – Herczeg (Pfeiffer, 65.), Králl – Nagy T., Hamar (Szabó, 59.). Edző: Tóth András.

Az első szögletünket követően megszereztük a vezetést: a jobboldali sarokrúgást a Pákai szorongatta Hamar fejelte saját kapujába 1:0.

A bekapott gól annak rendje és módja szerint megzavarta a fővárosiakat, akik kapkodtak, sok hibát vétettek, csapatunk előtt több ígéretes kontralehetőség is adódott. A következő veszélyes szituációt azonban nem akció hozta, a 17. percben egy újabb szöglet után a középen érkező Csizmadia lövése a felső lécről pattant ki.

A 22. percben Oláh duplázta meg előnyünket, a támadó Balogh kirúgását tartotta meg szépen, s hiába sodródott ki, befelé cselezett, majd balról, 15 méterről kissé váratlanul tűzte kapura a labdát, amely Palásthyt becsapva a hálóba vágódott, 2:0.

A 25. percben jött az újabb gól, Horváth cselezte át magát a komplett vendégvédelmen, majd a kapu bal oldalába lőtt, 3:0.

A 36. percben Palásthy védett nagyot lábbal Oláh lövésénél.

A III. Ker. TVE továbbra sem tért magához, szétesett játékot mutattak a vendégek, csapatunk tökéletesen kontrollálta a meccset. A budapesti csapat egy-egy távoli lövést tudott felmutatni támadás gyanánt az első 45 percben, három gólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a felek.

Fordulás után, ahogyan az várható volt, Tóth András alakulata igyekezett nyomást gyakorolni ellenfelére.

Valamivel többet is birtokolták a vendégek a labdát, ám továbbra sem voltak veszélyesek. Sőt, egy védelmi hibából majdnem tovább növelte előnyét együttesünk, Csizmadia közeli lövését Palásthy védte, Oláh ismétlését blokkolták a védők. Nem sokkal később Horváth lapos-trükkös lövését kellett védenie Palásthynak. Az 58. percben remek hazai támadás futott a jobb oldalon, az akció végén Oláh lőtt, a játékszer kivágódott az egyik védőről.

A 62. percben végre megérett fölényünk, jobboldali szabadrúgás után Pákai nyerte meg a fejcsatát, majd Kovács érkezett jól középen és a bal felsőbe fejelt, 4:0.

A folytatásban Major ziccerét védte bravúrral a III. Ker. TVE hálóőre.

A 66. percben Vallejos verte meg védőjét, majd a kapu bal oldalába bombázott, 5:0.

A 75. percben Csizmadia vihette egyedül a kapura a labdát, Palásthy lábbal hárított. A 83. percben Major szerezhetett volna gólt, de túlságosan kisodródott.

A hátralévő időben a III. Ker. TVE játékosai jobbára már csak lézengtek a pályán, míg a hazaiak továbbra is masszívak voltak és többször is akcióba lendültek.

Esélyt sem adott vetélytársának csapatunk, amely taktikailag, technikailag és erőnlétben is magasan felülmúlta a vendégeket.

Kis Károly: Egy vérbeli rangadót sikerült megnyernünk. Nem szabad elfelejteni, egy tavasszal még száz százalékos csapat volt az ellenfelünk. Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Fontos volt a jó kezdés. Külön öröm, hogy nyolc nap alatt a harmadik tétmeccsünket játszottuk, és nem fogyott el a kondi, sőt még a végén is tudtunk helyzeteket kialakítani. Köszönjük a nézők támogatását, jó volt látni, hogy a közönség megünnepelte a csapatot.