2024.04.19.
FelnőttHírek

Balszerencsés vereség

Nagyot küzdött a koronavírus-fertőzés sújtotta, foghíjas FC Ajka, ám nem tudott pontot szerezni a Szeged-Csanád otthonában, vasárnap a labdarúgó NB II-ben.

Szeged-Csanád–FC Ajka 2-1 (1-0)

Szeged, 1200 néző

V.: Nagy R.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Varga B. – Ódor, Moga, Szilvási, Mohl – Oláh G., Jovanovics – Dobos Á. (Rózsahegyi, 91.), Germán (Varga Sz., 36.), Kóródi (Gajdos, 58.) – Grumics. Edző: Dobos Barna.

FC Ajka: Horváth D. – Görgényi, Kenderes, Heffler T., Rétyi – Szekér, Soltész – Csizmadia, Nagy I., Stoiacovici (Lakatos, 57.) – Zamostny (Tóth P., 57.). Edző: Kis Károly.

Alaposan felforgatott összeállításban lépett pályára az FC Ajka Szegeden. Az ok: a koronavírus-járvány miatt hat játékos került karanténba, hárman sérülés miatt nem álltak rendelkezésre, Tar Zsolt pedig sárga lapos eltiltása okán nem lehetett ott vasárnap a pályán.

A helyzet komoly fejtörést okozott a szakmai stábnak, erről beszélt lapunknak a mérkőzés előtt Kis Károly vezetőedző, akinek a védelmet, a középpályás-, és a csatársort egyaránt át kellett alakítania.

A Gyirmót FC Győr ellen két hete győztes csapatból a kezdők közül hiányzott Présinger Ádám, Nagy Krisztián, Tar Zsolt és Tóth Gergely. Ráadásul a vendég futballisták nem mindegyike volt száz százalékos állapotban, de a helyzetből adódóan kénytelen volt vállalni a játékot Szegeden. A Tisza-partiak a 17., az ajkaiak pedig a hatodik helyről várták az összecsapást.

Már a mérkőzés elején lehetett látni, hogy Horváth Dániel jó teljesítményére szükség lesz az ajkai kapuban. A hálóőr a 21. percben Grumics lövését védte, majd nem sokkal később Germán próbálkozását hatástalanította.

A 31. percben Grumics fejelt nem sokkal a vendégkapu mellé.

A 38. percben megérett a hazai fölény. A megsérült Germán Tamás helyére becserélt Varga Szabolcs jól adott be, Alexander Jovanovics pedig senkitől sem zavartatva lőtt közelről a hálóba, 1-0.

A 44. percben Csizmadia fejese szállt nem sokkal a hazai kapu fölé.

A szünet után éledezni látszott a vendégek támadójátéka. A 64. percben például Vargának bravúrra volt szüksége Csizmadia lövésénél.

Emellett több kisebb ajkai próbálkozás is akadt.

A 76. percben tört meg a jég. Csizmadia Zoltán egy szöglet után egyenlített, szépen fejelt a szegedi kapuba, 1-1.

A folytatásban belehúzott a házigazda: Moga próbálkozott, majd Gajdos nagy helyzeténél óriásit védett Horváth Dániel.

Sajnos nem tudta kihúzni az Ajka újabb kapott találat nélkül. A 89. percben Dobos Áron remekbe szabott tekerése talált utat a jobb felső sarokba, 2-1.

Erre nem volt válasza Kis Károly legénységének, amely problémái ellenére nyílttá tette az ütközetet, azonban pont nélkül volt kénytelen távozni Szegedről.

forrás: veol.hu/sport