2024.04.19.
FelnőttHírek

Bajnoki cím kapujában!

Az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában a Csepel FC csapatát fogadta együttesünk az ajkai Városi Sportcentrumban.

FC Ajka-Csepel FC 5-0 (2-0)

Ajka, 400 néző.

FC Ajka: Balogh – Köles, Pákai, Kovács, Csemer – Csizmadia, Kenderes (Kalász, 74.), Illés (Nagy E., 63.), Horváth P. – Oláh, Nagy K. (Major N., 81.) Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Csepel FC: Major B. – Szabó Zs. (Sebestyén, 42.), Mészáros, Szabó P., Fisli, Gauzer – Torda (Vörös, 52.), Mankó, Tóth (Vargovics, 72.), Lassú – Zsivoczky-Pandel. Vezetőedző: Tamási Zoltán

Az első percben komoly lehetőség adódott csapatunk előtt, de Oláh ziccerben kapu fölé emelt.

A gól ennek ellenére nem váratott sokat magára: a harmadik percben Oláh ugratta ki remekül Nagy Krisztiánt, támadónk pedig nem hibázott ziccerben. 1-0

A 7. percben Horváth szabadrúgását védte Major, majd nem sokkal később szép kontra végén Oláh lőtt kevéssel kapu mellé.

A 20. percben kis szögletet követően Nagy K. lőtt kapásból, próbálkozását egy vendég védő a gólvonalról fejelte ki.

1 perccel később major Csizmadia emelésénél mutatott be újabb bravúrt Major.

27. percben azonban már a vendég kapus is tehetetlen volt: Köles ugratta ki remekül Illést, aki a rövidbe lőtt. 2-0

Az első félidőben újabb gól már nem esett.

A második játékrészt ugyanúgy kezdtük, ahogy az elsőt: Csizmadia készített le Horváthnak, aki nagy erővel lőtt a kapu bal oldalába. 3-0

Az 52. percben Horváth szabadrúgását Majornak kellett szögletre ütnie.

A 67. percben Csemer szabadrúgására remekül érkezett Nagy K., akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania. 4-0

A 77. percben előbb Oláh ziccerét védte Major, majd 1 perccel később Csizmadia fejesénél mutatott be újabb bravúrt a vendégek hálóőre.

A 79. percben Horváth szögletét Csizmadia vágta a kapuba, ezzel kialakítva  az 5-0-ás végeredményt.

Csapatunk már 12 ponttal vezeti a bajnokságot az Érdi VSE előtt és amennyiben minimum annyi pontot ér el a következő fordulóban, mint riválisa, úgy már a jövőhéten bajnoki címet ünnepelhet (pontegyenlőségnél a több győzelem rangsorol)!

Schindler Szabolcs: Gratulálok a csapatnak, így kell játszania hazai pályán egy bajnokesélyesnek. Köszönjük szurkolóink támogatását, a múlt héten azt nyilatkoztam, hogy elértünk a híd lábához, ma már azt mondhatom, feljutottunk a hídra, remélem, rövidesen átérünk a túlpartra.