Barion Pixel
2024.12.21.
FelnőttHírek

Soltész Dominik: Szeretnénk megtörni a vendégek jó szériáját!

Mérkőzés beharangozó riportsorozatunkban a játékosokkal beszélgetünk az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Szerdán folytatjuk szereplésünket a MOL Magyar Kupában, az első osztályú Mezőkövesd Zsóry FC csapata ellen hazai környezetben lépünk pályára. A mérkőzés előtt támadónkkal, Soltész Dominikkal beszélgettünk.

Döntetlennel zárult a Csákvár elleni találkozó. Hogyan láttad a mérkőzést belülről?

Úgy éreztem, hogy az első félidőt kicsit álmosan kezdtük. A Csákvár jól kezdte a mérkőzést, és az első félidő közepén a vezetést is meg tudták szerezni, azonban szerencsére egy büntetővel hamar válaszolni tudtunk. A félidő hátralévő idejében kiegyenlített volt a játék, így döntetlen állással mehettünk el a szünetre. A második játékrész elején mi domináltunk, beszorítottuk az ellenfelet, de egy pontrúgást követően ismét a vendégek szerezték meg a vezetést. A második gól után fel kellett szívnunk magunkat, próbáltunk minél többet támadni és kiegyenlíteni. A hosszabbításban sikerült megszereznünk a döntetlent érő találatot, így ezzel végül pontot tudtunk menteni.

Szerdán a Mezőkövesd együttese ellen lépünk pályára a kupában. Mit vársz a mérkőzéstől?

Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Szeretnénk tovább jutni a kupasorozatban, viszont ez cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak. A Mezőkövesd jó erőt képvisel az első osztályban, hét mérkőzés óta veretlenek, így a maximumot kell kihoznunk magunkból. Szeretnénk megtörni a Mezőkövesd jó szériáját!

Mit vársz a csapattól a tavaszi szezonban?

Eddig két mérkőzésen vereség nélkül szereztünk négy pontot, szeretnénk továbbra is folytatni a jó szériánkat ugyan ezzel a lendülettel. Minden mérkőzésen úgy megyünk ki a pályára, hogy szeretnénk megnyerni, és a hektikus ősz után stabil, jó teljesítményt nyújtani. A tabella első nyolc helyének valamelyikére mindenképpen szeretnénk odaérni!

Köszönjük szépen, sok sikert! Hajrá Ajka! Együtt a város!

Fotó: Kovács Ivett