2024.03.01.
HírekUtánpóltás

U17/U19 – Halasztott 1.forduló

U-17 és U-19 csapatunk itthon fogadta az Főnix-Gold FC korosztályos csapatait.

 

U17:

FC Ajka  –  Főnix-Gold FC 0 – 2 (0-2)

Gólszerzők: –

FC Ajka: Bognár – Sesztakov, Kaufmann, Bakos (Kassai), Simon (Král), Gyarmati, Puskás, Juhász (Bolla), Cservenák, Modory (József), Grőber

Vezetőedző: Zsidó András

Edzői értékelés: Hazai bajnoki mérkőzésen fogadtuk a jó erőkből álló Főnix csapatát. Egyesületünk elnöke ígéretének megfelelően a center pályán, villanyfényes mérkőzést játszhattunk. Azt gondoltam a pálya hangulata ösztönzően hat majd a játékosokra, de sajnos épp ellenkezőleg történt. Bár több sérültünk és betegünk is volt, a pályára kerülő játékosok ahelyett, hogy feldobott állapotban játszottak volna, inkább görcsösek voltak. Lassan, körülményesen játszottunk.

A félidő elején már látszott, hogy a fizikálisan jobb Főnix ívelésekkel próbál mögénk kerülni, amit többször is nehezen akadályoztunk meg. Szélről is veszélyesek voltak, a gólokat is rossz védekezésünknek köszönhetőn kaptuk. Egyetlen helyzetünk az ellenfél 16-osánál történt labdaszerzésből adódott. A középre gurított labdát Juhász Gábor rúgta közelről kapura, de a ellenfelünk kapusa óriási reflexmozdulattal hárított.

Előrefelé játékban gyakorlatilag csak pillanatokig tudtuk megtartani a labdát, így a rengeteget futó középpályásaink nagy nyomásnak voltak kitéve, akár csak a védők. Sajnos középen sem jó felfogásban játszottunk, hisz szabálytalanság nélkül lehoztuk a meccset. Többször meg kellett volna – akár fault árán is – akadályozni az ellenfél támadásait. A 0-2 félidő után ellenfelünk sem olyan meggyőzően támadott már, ennek ellenére csak Bognár Dániel kapusunknak köszönhetjük, hogy ez maradt a végeredmény.

Rengeteg taktikai és technikai gyakorlásra van szükségünk, hogy játékunk gyorsabb, gördülékenyebb legyen és védekezésünk is tudatosabbá váljon.

Jók: Kaufmann, Cservenák, Sesztakov, Bognár Dániel a mezőny legjobbja

 

 

U19:

FC Ajka  –  Főnix-Gold SE 1 – 2 (0-0)

Gólszerzők: Szabados 78’

FC Ajka: Bognár – Lajtos, Brandstatter (Fekete), Horváth, Varga (Stilet), Szabados, Pápai, Szabó, Rózsás, Bíró (Gergócs), Ódor (Kotsy)

Vezetőedző: Szabó Zoltán

Edzői értékelés: Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó iramú  mérkőzést játszottunk, egy nagyon szervezett csapat ellen! Az elején megleptek minket letámadásukkal, nem találták játékosaim helyünket a pályán, ezért szerkezetet váltottam és a félidő 2.fele már elfogadható volt. A 2. félidőben abszolút nyílt volt a játék, sajnos kaptunk két elkerülhető gólt,(egy öngól). Örülök, hogy ilyen iramú meccset tudtunk játszani, ebből lehet építkezni! Gratulálok a Főnixnek a 3 ponthoz, véleményem szerint a döntetlen reálisabb lett volna!

Jók: Szabó, Brandstatter, Pápai