Barion Pixel
2024.06.23.
FelnőttHírek

Szerdán a MTK Budapest otthonába látogatunk

A hétvégi elmaradt bajnoki mérkőzésünk után szerdán az MTK Budapest otthonában lép pályára csapatunk A találkozó játékvezetője Szőts Gergely lesz, az asszisztensi feladatokat Szécsényi István és Legeza László látják el, míg a tartalékjátékvezető Zierkelbach Péter lesz.

Az MTK Budapest a hétvégén 3-3 arányú döntetlent játszott Békéscsabán, amelynek köszönhetően jelenleg a tabella 5. helyét foglalják el a kék-fehérek. Nem vár könnyű mérkőzés a mieinkre, hiszen a fővárosiak egyértelmű célja, hogy visszaverekedjék magukat az első osztályba, ami miatt hazai pályán nem hullajthatnak pontokat.

Érdekesség, hogy – habár két osztály különbség volt a két együttes között -tavaly is találkoztunk egymással, akkor a Magyar Kupa 8. fordulójában együttesünk nagy meglepetésre, 2-1 arányú győzelmet aratott az akkor még elsőosztályú fővárosiak ellen. Góljainkat akkor Nagy Krisztián és Horváth Péter szerezték

Kis Károlynak eltiltottal továbbra sem kell számolnia, Illés, Pavlitzky és Kovács azonban továbbra sem bevethető.

A találkozó szerdán 19 órás kezdéssel kerül megrendezése a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Jegyeket az alábbi linket lehet vásárolni: https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57003017/ (vendégszektor: B9)