Barion Pixel
2024.10.12.
FelnőttHírek

Pontvesztés a hajrában

Meg kellett elégednie az egy ponttal a hazai FC Ajkának vasárnap a labdarúgó NB II-ben.

FC Ajka–Tiszakécske 1-1 (0-0)
Ajka, 1200 néző. V.: Görög.

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Tar, Jagodics B., Szűcs K. – Görgényi, Csizmadia Z., Kenderes (Sejben, 63.), Tóth G. (Zsolnai, a szünetben), Doncsecz (Berzsenyi, 63.) – Gaál B. (Dragóner F., 82.. Vezetőedző: Kis Károly. Tiszakécskei LC: Halasi – Vachtler (Oláh M., 74.), Máté Zs. (Végső, 23.), Farkas A., Farkas N. – Gyurján (Horváth Z., 61.), Kiss N., Szekér, Erdei C., Winkler (Geiger, 74.) – Zamostny Vezetőedző: Visinka Ede.

A 11. fordulóban a tabellán kilencedik FC Ajka a tizenegyedik helyen álló Tiszakécskét fogadta, mind a két együttes 14 ponttal várta az összecsapást. Az előző, hétközi fordulóban az ajkaiak alulmaradtak a Soroksár pályáján, a Tiszakécske is kikapott, otthon nem bírt a Szegeddel.Az első negyed órában egyik kapu sem forgott veszélyben, mindkét együttes jól zárt hátul, a támadójátékban pedig sok volt a pontatlanság. A folytatásban Doncsecz rúgta fejbe ellenfelét (egy sárga lapért), majd Mátét kellett a vendégektől lecserélni sérülés miatt. Helyzet továbbra sem volt, az FC Ajka futballozott aktívabban, de sem Halasinak, sem Horváthnak nem akadt dolga a kapuban. A 32. percben Kiss távoli lövése után Horváth Dániel vetődve védte a füvön megpattanó labdát. Nagyjából ez volt az egyetlen említésre érdemes, némi gólveszélyt jelentő esemény az első játékrészben.
A szünet után azonnal változott a helyzet. A 49. percben Gaál került közel a gólszerzéshez, hat méterről nem sokkal lőtt kapu mellé. Két perccel később Doncsecz ziccerbe került, de elrontotta a lehetőséget, a kapus és a kapu fölé bombázott. A másik oldalon Zamostny próbálkozott balról, Horváth vetődve szögletre tolta a labdát. A 60. percben Halasi hozott össze csaknem egy gólt, miután a letámadó Görgényibe bombázott, a játékszer majdnem a tiszakécskei kapuba pattant.
A 64. perben a hazai bal oldalról jött jó beadás, középen Csizmadia Zoltán ugrott a legmagasabbra és fejelt, a labda Halasi fölött került a hálóba, 1-0.
A 77. percben némileg váratlanul kiegyenlítettek a vendégek. Egy felívelés után rövid volt a hazai felszabadítás, Oláh 14 méterről, kissé jobbról, bal lábbal kapásból bombázott a kapu jobb oldalába, 1-1.
A folytatásban egyik csapat sem tudta ráerőltetni akaratát a másikra.
Gyenge első félidőt követően hiába kezdett elsöprő lendülettel a második játékrészben az Ajka, majd került előnybe, a házigazdának meg kellett elégednie az egy ponttal.

Kis Károly: Csalódott vagyok, mert megnyerhettük volna ezt a meccset. Sokáig kiegyenlített volt a játék, viszont a folytatásban mi dolgoztunk ki nagyobb helyzeteket. Többször is eldönthettük volna a találkozót, az ellenfél egy kipattanó labdából egyenlített, így meg kell osztoznunk a pontokon.