Barion Pixel
2024.05.24.
Felnőtt

Magabiztos siker

Kiütéses sikert aratott szezonbeli első idegenbeli fellépésén az FC Ajka vasárnap a labdarúgó NB II-ben.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy a hazaiak mindössze három mezőnyjátékost tudtak nevezni a cserepadra. A Puskás Akadémiánál vasárnap koronavírus-fertőzött esetet találtak, emiatt az NB I-ben el is maradt a felcsútiak Budapest Honvéd elleni meccse. A Csákvárnak pedig a Puskás Akadémiával van kooperációs szerződése, az onnan (kölcsönbe) érkező játékosok így viszont ezúttal nem csatlakozhattak az NB II-es csapathoz.

A hazaiak tehát nem készültek túl jó előjelekkel, ráadásul a szezonkezdés sem igazán sikerült a Fejér megyeieknek, akik három meccsen csupán egy pontot szereztek.
Az FC Ajka két győzelemmel rajtolt, majd múlt vasárnap alulmaradt a Békéscsabával szemben. Kis Károlyék első idegenbeli fellépésükre készültek ebben az idényben.

A találkozó elején Tóth Gergely eresztett el egy lövést, a másik oldalon Mim próbálkozott.
A 19. percben Kovács Nikolasz szerzett labdát a jobb oldalon, a hátvéd kapura is tört, erős lövését Markek ütötte ki vetődve.
A 21. percben Nagy Krisztián villant és ez már gólt is ért. Az ajkai támadó szép csellel verte meg védőjét a jobb oldalon, majd kissé kiszorítva is kíméletlenül bombázott a kapuba 10 méterről, 0-1.

A Csákvár igyekezett azonnal válaszolni, többször is sikerült veszélyt előidézniük a hazaiaknak Horváth Tamás kapuja előtt.
A folytatásban szervezetten futballoztak a vendégek, akik uralták a mérkőzést, kontráikban ott volt az újabb gól lehetősége. A házigazda némileg tanácstalanul adogatott. Nagyobb helyzet már egyik oldalon sem adódott a szünetig.

Vezetése tudatában nyugodtan játszhatott az FC Ajka a második játékrészben is. A csákváriaknak óriási erőfeszítésbe került a támadójáték felépítése, Kenderes Zoltánék nem sok helyet hagytak ellenfelüknek. A házigazda igyekezett kombinatívan és gyorsan játszani, ám nem volt olyan futballistája, amely váratlant tudott volna húzni.
Az 58. percben Daru eresztett el egy életerős lövést, Horváthnak nem okozott gondot a védés. A másik oldalon a frissen beállt Irimiás próbálkozott. A 62. percben jött egy nagyobb lehetőség, Baracskai bombája zúgott el a vendégkapu mellett. Valamivel később Madarász egalizálhatott volna. A 68. percben Irimiás lövését bravúrral hárította Markek.
A 70. percben eldőlni látszott a meccs, Vukaszovics hibázott nagyot, Nagy Krisztián lecsapott a labdára, elhúzta azt a kapus mellett és a hálóba lőtt, 0-2.

A 73. percben Sejben piros lapot kapott.
A 83. percben Soltész Dominik gyönyörűen tekert Markek kapujába szabadrúgásból, 0-3.
A 88. percben Nagy Krisztián megszerezte harmadik találatát, miután jól érkezett középen és védőjét megelőzve a kapuba talált, 0-4.
A 90. percben ismét Nagy Krisztián volt a végrehajtó, a csatár Kovács passza után gyalogolt a kapuig és nem is hibázott, 0-5.

Összességében könnyedén gyűjtötte be a három pontot a szervezetten és hatékonyan játszó FC Ajka.

forrás: veol.hu/sport