Barion Pixel
2024.05.11.
FelnőttHírek

Kis Károly: Küzdelmes mérkőzésre számítok

Húsvét vasárnapján idegenben játszik bajnoki mérkőzést a csapat, a Szentlőrinc vendégei leszünk.  A mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Kis Károllyal beszélgettünk.

Sikerült itthon tartani a pontokat a Haladás ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Hazai pályán sikerült legyőzni a Szombathelyi Haladást, ami több szempontból is fontos volt. Az Ajka és a Szombathely régi nagy rivális, így ezzel a győzelemmel a hazai szurkolóknak nagy örömet tudtunk szerezni. Jól játszott a csapat, és annak ellenére, hogy csak egy góllal nyertünk, azt gondolom kijelenthetjük, hogy végig uralni tudtuk a játékot. Véleményem szerint olyan teljesítményt nyújtottunk, amivel mindenki elégedett lehet.

Vasárnap a Szentlőrinc csapata lesz az ellenfelünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

A hétvégi összecsapás már csak azért is nehezebb lesz, mert idegenbe megyünk, és idén a hazai mérlegünk jóval jobb, mint az idegenbeli találkozóink. A Szentlőrinc egy passzív csapat, megerősödtek a tavalyi évhez képest, nem véletlenül vannak előttünk a tabellán. Ha vasárnap jó eredményt tudunk elérni, akkor meg tudjuk előzni Őket, így mindenképpen küzdelmes mérkőzésre számítok. Egy kellemetlen stílusban futballozó csapat vár ránk!

 

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk! Hajrá Ajka! Együtt a város!

 

Fotó: Kovács Ivett