Barion Pixel
2024.10.08.
FelnőttHírek

Kétgólos vereség hazai pályán

Újra pont nélkül maradt együtteüsnk: a labdarúgó NB II harmadik fordulójában harmadik vereségét szenvedte el csapatunk,  így továbbra is pont nélkül állunk a 20 csapatos mezőnyben.

Ajka–Kazincbarcika 0-2 (0-2)

Ajka, 1500 néző.

FC Ajka: Deczki – Lengyel, Pákai (Nagy E. 67.), Görgényi, Csemer – Kenderes, Stoiacovici (Nagy B. 46.), Nagy I., Lengyel – Oláh (Horváth P. 46.), Nagy K. Vezetőedző: Kis Károly

Kazincbarcika SC: Horváth L. – Heil, Oltean, Fótyik, Mikló (Farkas 77.) – Toma, Krausz, Berki (Kanalos 58., Oldal 81.), Géringer – Virág, Lukács. Vezetőedző: Gálhidi György.
Kiállítva: Lukács 53. percben.

Szép számú nézősereg látogatott ki az FC Ajka sporttelepére. Az első támadást az ajkaiak vezették, a 6. percben egy balról érkező beadását, Stoiacovici azonban a kapu mellé lőtt.

Közben váratlanul megszerezte a vezetést a vendégcsapat, a 9. percben az ajkai védők fejjel nem tudtak felszabadítani a 16-oson belül, Deczki későn mozdult ki a kapujából és Berki, őt megelőzve, fejjel juttatta a hálóba a labdát, 0-1.
Mielőtt felocsúdhattak volna az ajkaiak a vendégcsapat vezetéséből, megszerezte második találatát a Kazincbarcika: a 16. percben Csemer elvesztett egy fejpárbajt, a labda Virág elé került, aki 20 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 0-2.

Nagy nehezen magára talált az ajkai csapat, a 26. percben Csemer húzott el a bal oldalon, beadását Köles 15 méterről küldte kapura, a lövés azonban egy védőről szögletre vágódott. Két perc múlva jobboldali ajkai szöglet után Kenderes közeli perdítését a gólvonalról mentette az egyik védő. Ebben az időszakban állandóan a vendégek tizenhatosonál zajlott a játék, a 33. percben Nagy I. visszagurított labdáját Stoiacovici 16 méterről küldte kapura, Horváth L. óriási bravúrral, a jobb alsó sarokból tornázta ki a labdát. A 41. percben Berki a 16-os vonaláról végezhetett el szabadrúgását, lövése a felső lécről jutott az alapvonalon túlra.

A szünetben Kis Károly kettős cserével próbálta javítani csapatának játékát. A 46. percben Nagy B. rossz átadásán halt el egy kecsegtető ajkai támadás, majd két perc múlva Nagy K. 18 méteres szabadrúgása suhant el a bal kapufa mellett.

Három perccel később Csemer baloldali beadása egy védő lábáról vágódott szögletre. Az 53. percben megfogyatkozott a vendégcsapat: Lukács szándékosan rúgott Görgényi felé, mikor a labda nem volt megjátszható helyen. A játékvezető az asszisztens intésére kiállította a magáról megfeledkezett játékost.

Ezt követően a létszámfölényben lévő ajkaiak a mérkőzés végig egy kapura fociztak. Horváth L. előbb Görgényi 10 méteres lövését, aztán Horváth P. remek beadását hatástalanította.
A 73. percben Nagy K. került helyzetbe, de nyolc méterről nem találta el a kaput.

A 82. percben Csemer húzott el a bal oldalon, beadását Nagy K. előrevetődve fejelte kapura, Horváth L. azonban bravúrral a léc alól tornázta ki a labdát.

A 88. percben Horváth L.-nek minden tudására szüksége volt, kétszer is, előbb egy saját védőjén megpattanó labdát tornázott a léc fölé, majd Horváth P. életerős löketét hárította.

Rendkívül gyengén kezdte a mérkőzést az FC Ajka, hisz a vendégek első két támadásukból hathatós védelmi hibák miatt gólt szereztek. Ezt követően hiába vette át a játék irányítását a hazai együttes, mert lassan, körülményesen szőtte támadásait, és így a lelkes vendégek rendre hárítani tudtak. Emberelőnyben egykapuzott az FC Ajka, de képtelen volt a kapuba találni.

Kis Károly: Ezen a mérkőzésen nagyon szerettük volna megszerezni a győzelmet. Sajnos azonban nagyon gyengén kezdtünk, nem találtuk a játék ritmusát. Létszámfölényben már tudtunk helyzetet kialakítani, de Horváth L. kapus remekül védett. Tulajdonképpen tizenöt perc gyenge teljesítmény miatt nem tudtunk ma pontot, pontokat szerezni a Barcika ellen.

Gálhidi György: Mindkét csapat számára létfontosságú volt ez a találkozó, a három pont megszerzése. Ez annak ellenére, hogy sokat játszottunk emberhátrányban, szerencsére, a nagyot küzdő csapatomnak sikerült.

forrás: veol.hu/sport