2024.04.16.
FelnőttHírek

Kedden az Újpest érkezik

Szerencsésnek érezhetik magukat szurkolóink, hiszen a tavalyi Magyar Kupa kiírásban két NB I-es csapat (MTK Budapest, Debreceni VSC) is megfordult Ajkán. A sorsolásnak köszönhetően az idei szezonban is összemérheti erejét csapatunk egy élvonalbeli együttessel, hiszen a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolásán a nagymúltú Újpest FC-t kaptuk ellenfélnek.

A lila-fehérekkel napra pontosan 5 évvel ezelőtt (2014.10.29.) találkoztunk utoljára, akkor a Magyar Kupában az 1-1-es rendes játékidőt követően, a mieink büntetőpárbajban maradtak alul a fővárosiakkal szemben. A két csapat a nyári felkészülési szezonban is találkozott egymással, akkor a budapesti csapat 4-0 arányban tudott nyerni ellenünk

Kis Károly, vezetőedző: A Magyar Kupa sorsolásának szeszélye folytán Magyarország egyik legpatinásabb együttesét, az Újpest FC csapatát fogadhatjuk hazai pályán. Többször is láttam a fővárosiakat, meglepő vereségek mellett, bravúrgyőzelmekre (Mol Fehérvár) is képesek. Bízom benne, hogy sok néző előtt, jó mérkőzést tudunk játszani velük.

A nagy érdeklődésre való tekintettel megkérünk minden kilátogató nézőt, hogy időben érkezzenek a mérkőzésre.

A találkozó kedden 18.30-as kezdéssel Csonka Imre kezdő sípszavára indul, segítői Becséri Gergely és Horváth Zoltán lesznek. A mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti.