2024.03.05.
FelnőttHírek

Jeney Gyula: Ki kell javítunk a hibáinkat

Sajnos Kazincbarcikán sem sikerült pontot szereznie csapatunknak, így két vereség után fogadjuk az Ajka Városi Sportcentrumban a Vasas FC csapatát. Mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel, Jeney Gyulával beszélgettünk.

A Pécs elleni hazai vereséget nem sikerült kijavítani és sajnos Kazincbarcikáról is pont nélkül távoztunk. Hogyan láttad a találkozót?

Folytatódott a vesszőfutásunk és ahogy az idén lenni szokott az ellenfél az első helyzetéből gólt szerzett. Ahogy az eddigi mérkőzéseinken, most is próbáltunk dominálni, az első ziccerünket azonban megint elhibáztuk és ez görcsössé tette a csapatot, ami azt eredményezte, hogy sokkal kevesebb helyzetünk volt, mint a korábbi mérkőzéseken. Fejlődnünk kell  továbbra is a felállt védelem elleni játékkal szemben, ez a futballnak a legnehezebb része.

A tavaly még az első osztályban szereplő Vasas látogat hozzánk. Mit vársz a mérkőzéstől?

A héten nem is annyira a Vasas ellen készültünk, hanem próbáltuk az eddigi hibáinkat kijavítani. Ennek ellenére természetesen feltérképeztük a hétvégi ellenfelünket és remélem végre átszakad a gát a srácokban és egy jó mérkőzést tudunk játszani a hétvégén, ahol végre Ajka győzelemnek örülhetnek a hazai szurkolók.