Barion Pixel
2024.12.22.

U19 – Edzői értékelések

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 10. forduló 2015.11.25.

 

VFC USE – FC Ajka 5-0 (3-0)

Gólszerző: –

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 14. forduló 2015.11.22.

 

Kapuvár – FC Ajka 1-1 (1-1)

Gólszerző: Szarka Martin

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 13. forduló 2015.11.13.

 

FC Ajka – Csorna SE 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Szarka Martin (2), Bogdán Krisztián

Jók: Az egész Ajka

Domján László:  Kiegyenlített játékkal telt el az első negyedóra, majd enyhe mezőnyfölénybe kerültünk. Egy-két gólszerzési lehetőség előttünk adódott, de ezek kimaradtak. Mindkét csapat fegyelmezetten védekezett. A félidő közepén egy beívelt szabadrúgás utáni fejesgóllal szereztünk vezetést. A második játékrészben a vendégek játszottak mezőnyfölényben, de gólhelyzetet nem igazán tudtak kialakítani. Negyedórával a mérkőzés vége előtt egy gyors kontratámadás után megszereztük második találatunkat. Néhány perccel a rendes játékidő vége előtt egy szöglet utáni kavaródásból szerzett góllal szépített ellenfelünk. Szerencsére egy gyors támadás befejezéseként szerzett találattal néhány percen belül válaszoltunk, így végleg eldöntöttük a mérkőzést.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 12. forduló 2015.11.07.

 

Hévíz SK – FC Ajka 1-4 (0-2)

Gólszerzők: Szarka Martin, Kungl Ákos, Lukács Patrik, Rába Dániel

Jók: Az egész Ajka

Domján László: A mérkőzés első tíz percében a hazai csapat támadott, néhány veszélyes helyzetet kialakított, de gólt nem tudott elérni. A félidő további része kiegyenlített játékkal telt. Mi fegyelmezetten védekeztünk és a középpályán szerzett labdákból több gyors támadást vezettünk, amiből kettőt góllal fejeztünk be. A második játékrészben is már a középpályán megakadályoztuk a hazai csapat támadásvezetéseit, így kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. A második félidő derekán egy jó egyéni játék után tovább növeltük előnyünket. A vendéglátó együttes tíz perccel a mérkőzés vége előtt röviddel egy szélen vezetett szép támadás eredményeként megszereztük a negyedik gólunkat kialakítva a végeredményt.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 11. forduló 2015.10.31.

 

FC Ajka – Gyirmót SE Győr 1-5 (1-2)

Gólszerző: Lukács Patrik

Jó: senki

Domján László: Már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk egy nagy egyéni védekezési hibát követően. Ezután mezőnyfölénybe kerültünk, aminek eredményeként a félidő közepén egy jó támadást követően sikerült kiegyenlítenünk. Sajnos néhány perc eltelte után szögletrúgásnál ismét hibáztunk, így ismét vezetést szerzett az ellenfelünk. Több gól nem esett, így hátránnyal fejeztük be az első játékrészt. Második 45 percben próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, de sajnos csak egy kapufáig jutottunk. Negyedóra eltelte után három perc alatt két óriási egyéni hibát követően két gólt kaptunk, így szinte teljesen eldőlt a mérkőzés. Az utolsó negyedórában tíz emberrel játszottunk, mert Paksai Márk megsérült, így nem tudta folytatni a játékot. Sajnos a mérkőzés hosszabbításában a vendégek még egyszer eredményesek voltak, így alakult ki a végeredmény.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 10. forduló 2015.10.25.

 

VFC USE – FC Ajka 2015.11.25.-re halasztva!

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 9. forduló 2015.10.17.

 

FC Ajka – Sopron SC 3-4 (2-1)

Gólszerzők: Szarka Martin, Lukács Patrik, Németh Arnold

Jók: Szarka Martin, Lukács Patrik, Németh Arnold, Ambrus Kristóf, Paksai Márk

Domján László: A mérkőzésen végig nagy akarattal, fegyelmezetten, lehetőségeinkhez képest jól játszottunk egy jó csapat ellen. Játék képe alapján legalább a döntetlent megérdemeltük volna. Sajnos nagy egyéni hibákat követtünk el a kilencven perc során, így leginkább önmagunkat hibáztathatjuk a vereség miatt.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 8. forduló 2015.10.11.

 

Balatonfüredi USC – FC Ajka 0-12 (0-2)

Gólszerzők: Lukács Patrik (5), Szarka Martin (4), Ambrus Kristóf (2), Paksai Márk

Jók:Az egész csapat

Domján László: A rendkívül zord időben, víztócsákkal tarkított pályán lejátszott mérkőzésen az első félidőben nagyon lelkesen, fegyelmezetten játszó hazai csapat jól tartotta magát. A második játékrész elején bekapott gól lelkileg teljesen megtörte a vendéglátókat, egyre jobban elfáradtak. Labda folyamatosan nálunk volt, így sorozatban alakítottuk ki a gólhelyzeteket, így csak a gólkülönbség volt kérdéses a mérkőzés végeredményében.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 7. forduló 2015.10.02.

 

FC Ajka – Pápai ELC U-18  4-0 (0-0)

Gólszerzők: Szarka Martin (2), Németh Arnold, Bogdán Krisztián

Jók: Az egész csapat

Domján László: Az első játékrészben nem találtuk a saját térfelére teljesen visszazárva védekező vendégek játékának ellenszerét. A második félidő elején szerzett vezető gólunk után nyújtott jó játékkal magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 6. forduló 2015.09.27.

 

Andráshida LSC – FC Ajka 0-5 (0-3)

Gólszerzők: Szarka Martin (3), Ambrus Kristóf, Lukács Patrik

Jók: Az egész csapat

Domján László: Az egész mérkőzésen nagyon fegyelmezetten, a rossz pályaviszonyokhoz jól alkalmazkodva játszottunk, így teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 5. forduló 2015.09.19.

 

FC Ajka – Üstökös FC Győr-Bácsa 6-3 (3-2)

Gólszerzők: Lukács Patrik (4), Szarka Martin (2)

Jók: Lukács Patrik, Szarka Martin, Paksai Márk, Kók Máté

Domján László: A játékidő egyes szakaszaiban jól játszottunk, sok gólhelyzetet alakítottunk ki. Sajnos az elkövetett nagy egyéni védekezési hibák és a kimaradt gólszerzési lehetőségek miatt saját magunk számára tettük nehézzé a mérkőzést.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 4. forduló 2015.09.12.

 

Mosonmagyaróvári TE – FC Ajka 3:1 (2:0)

Gólszerző: Lukács Patrik

: senki

Domján László: Az elmúlt héten látott játékunkhoz képest jelentősen gyengébb teljesítményt nyújtottunk Ennek ellenére a második félidőben több nagy gólhelyzetet alakítottunk ki, de ezek kimaradtak. A hazai csapat szinte gólhelyzet nélkül három nagy egyéni védekezési hibánkat kihasználva három gólt szerzett, így megnyerte a mérkőzést.

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 3. forduló 2015.09.06.

 

Szombathelyi Haladás VSE – FC Ajka 2:1 (2:1)

Gólszerző: Németh Arnold

Jó: egész csapat

Domján László: Szervezett, fegyelmezett, lelkes játékunkkal nehéz feladat elé állítottuk a nagyobb játékerőt képviselő vendéglátó együttest. A hazai csapat a mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyerte meg a találkozót, de kis szerencsével egy pontot szerezhettünk volna.

 


 

 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 2. forduló: Szabadnap

 


 

U19 II. osztály Észak-Nyugat, 1. forduló 2015.08.31.

 

Sárvár – FC Ajka 1:12 (1:4)

Gólszerzők: Németh Arnold (3), Lukács Patrik (3), Nemes Máté (2), Szarka Martin (2), Kungl Ákos, Ambrus Kristóf

Jó: egész csapat

Domján László: Mindkét játékrész első huszonöt percében jól és eredményesen játszottunk egy kisebb játékerőt képviselő, sportszerűen játszó ellenféllel szemben. Ez ma elég volt a magabiztos győzelem megszerzéséhez.

 


 

Gyirmót-FC Ajka 3:5 (0:2)
Első félidőben nagyon fegyelmezetten, jól játszottunk. Második játékrészben játékunk kissé visszaesett, az egyre jobban kiütköző fáradság miatt, de így is megérdemelten szereztük meg az értékes győzelmet.
: Egész csapat.

 

FC Ajka-Sárvár 1:3 (1:2)
Nagy lelkesedéssel, odaadással, fegyelmezetten játszó, győzelmet jobban akaró vendégcsapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
: senki

FC Ajka-Kapuvár 3:1 (1:0)
Hetven percen keresztül jól játszottunk. Több gólhelyzetünkből csak hármat sikerült kihasználnunk. Az utolsó húsz percben, a kiállítás után játékunk visszaesett, de így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.
: Óbermayer Ádám, Paksai Márk, Horváth Máté, Lukács Patrik, Németh Arnold.

Mosonmagyaróvár – FC Ajka 2-3 2014.11.13
Értékelés: Nagyon lelkes, fegyelmezett játék eredménye az a győzelem egy jól játszó ellenféllel szemben. Minden játékos dícséretet érdemel.
: Egész csapat
FC Ajka – ZTE A 0-7 2014.11.8
Értékelés: A csoport legerősebb csapata az általunk elkövetett nagy egyéni és védelmi hibákat könyörtelenül kihasználta.
Jók: Németh Barnabás, Merk Milán, Paksai Márk

U21 II. osztály Észak-Nyugat 2. forduló 2014.08.23.
FC Ajka-Gyirmót FC Győr 0-6
(0-2)
FC Ajka: Szalai – Rába, Óbermayer, Szőllősi, Réthi K. (Berki 59′)- Merk, Paksai, Horváth (Berkes 88′), Pintér (Réthi Sz. 79′)- Vass, Németh
Edző: Domján László
Gólszerzők: Dávid 31′, Pintér M. 38′, Veres 65′ 70′ 87′, Pongrácz 73′

Értékelés: A játék képe alapján jelentősen szorosabb eredmény is születhetett volna. Jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenfelünk jól kihasználta adódó helyzeteit.
: Merk Milán

U21 II. osztály Észak-Nyugat, 1. forduló 2014.08.16.
Sárvár FC-FC Ajka 0-2
(0-1)
Ajka: Németh B. – Németh A., Óbermayer, Szőllősi, Réthi K. – Merk, Paksai (Berkes 85′) Horváth (Piczinger 68′), Pintér – Vass, Rába (Réthi Sz. 82′)
Edző: Domján László
Gólszerzők: Vass 37′, Merk 52′

Értékelés: Küzdelmes mérkőzésen nehéz, de megérdemelt győzelem.
: Merk Milán, Paksai Márk, Vass Richárd

FC Ajka-Sopron “A”: 0-7 /0-3/          2013.11.23.

Csak az első 30 percben voltunk egyenrangú ellenfelei a nagyon jó SC Sopron „A” csapatának. Ebben az időszakban Vass Richárd 11-est hibázott, majd egy gólhelyzetnél boka sérülést szenvedett, le kellett cserélni. A szünetben Szalai Kornél is cserét kért kiújuló sérülése miatt. Az SC Sopron ilyen arányban is megérdemelten nyerte a mérkőzést.

Jók:

Szalai Kornél,Németh Barnabás, Obermayer Erik, Nagy Ádám

 

ZTE ZRT „A” – FC Ajka U-21: 7 – 0 /2 – 0/

Értékelés

Az első félidőben fegyelmezetten, zártan védekeztünk, remek kapus teljesítménnyel.

A második félidőben a listavezető ZTE nagyobb játékereje már gólokban is megmutatkozott

és ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Jók: Balogh Márton, Döbrösi Gergő, Németh Barnabás.