Megvan az első győzelem!
Egy gól döntött. A labdarúgó NB II 3. fordulójában a 13. helyen álló Budafoki MTE az utolsó előtti FC Ajka csapatát fogadta. Sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlen lesz a végeredmény, azonban egy súlyos hazai hiba megpecsételte a BMTE sorsát.
Budafoki MTE-FC Ajka 0-1 (0-0)
Budapest, 500 néző. V.: Sipos T.
Budafoki MTE: Hársfalvi – Selyem B., Horgosi, Jagodics M., Stumpf (Fekete M., 69.), Kun B. – Varga B. (Bukta, 79.), Posztobányi, Németh M. (Herczeg B., 60.), Hajdú R. (Rehó, 60.) – Kovács D. (Vasvári, 60.). Vezetőedző: Mészöly Géza
FC Ajka: Szabados I. – Kovács N., Mészáros B., Tar Zs., Garai – Tóth G. – Herjeczki (Kopácsi, 90.), Csizmadia Z., Kenderes (Rideg, 63.), Kirchner (Doncsecz, a szünetben) – Cipf (Lakatos, 93.). Vezetőedző: Horváth András.
A találkozót a hazaiak kezdték jobban. Rögtön a második percben Varga fejelhetett Szabados kapujára, ám a bakonyi hálóőr magabiztosan védett. A 12. minutumban Hajdú forgatta meg a vendég védelmet, majd Selyem került helyzetbe, aki 12 méterről a kapu bal alsó sarkát vette célba, de Tar Zsolt tisztázni tudott. A 33. percben egy ajkai labdavesztés után jutottak el megint helyzetig a budafokiak, ám a labda elkerülte a kaput. Az első ajkai lehetőségre 39 percet kellett várni, ekkor Cipf szánta el magát lövésre, és csupán centiméterekkel tévesztett célt. A játékrész végén belehúzott az FC Ajka. Herjeczki bal oldali szöglete után a 16-oson belül pattogó labdát Kirchner fejelte kapura, Stumpf a gólvonalról mentett. Felszabadítani nem sikerült a hazaiaknak, Herjeczki a 16-os bal sarkának közeléből lövésre szánta el magát, Hársfalvi azonban szögletre tolta a labdát.
Fordulás után az első helyzet a bakonyiak előtt adódott. Csizmadia passzolt Cipfnek, aki mintegy 9 méterről, éles szögből lőtt kapura. A próbálkozást könnyedén hárította Hársfalvi. Az 58. minutumban Hársfalvi hozott majdnem össze egy gólt, de szerencséjére Cipfről nem a kapuba vágódott a játékszer. A 60. percben Mészöly Géza hármas cserével próbálta meg felrázni csapatát, ám a várt új lendület elmaradt. Sokat hibázott mind a két együttes. A 73. percben felpattant az ajkai kispad miután Csizmadia bólintott a hálóba, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot, így maradt a 0-0. A hajrára kanyarodva Vasvári ugratta ki Rehót, aki hosszan tolta meg maga előtt a labdát, így Szabados lecsapott rá, és oda lett a helyzet. A 85. minutumban hatalmasat hibázott a hazaiak kapusa, Hársfalvi, aki kiejtette a kezéből a labdát, melyet Csizmadia könnyedén juttatott az üres kapuba, 0-1! Az eredmény már nem változott a hármas sípszóig, így a zöld-fehérek megszerezték idénybeli első győzelmüket.
forrás: veol.hu/helyi-sport